Egyre többen panaszkodnak, hogy hiába szeretnek, a vége mindig csalódás. Nem is érdemes szeretni senkit sem. Minek? Azért, hogy a végén le kelljen nyelni a csalódás keserű piruláit?

Én ezt egy kicsit másképpen látom.

Valójában soha sem az emberekben csalódsz, hanem az elvárásaidban.

Hát, ne legyenek elvárásaim? – kapod fel a fejedet.

Bármilyen nehéz is ezt kimondani, megélni: ne!

Az elvárások teszik tönkre a kapcsolatokat, beleértve a saját magunkkal való kapcsolatot is. És főleg azt. Ha saját magunkkal nem jó, nem szeretetteljes a kapcsolatunk, akkor mással sem lesz az. A magunkkal szembeni elvárás sok esetben teljesen irreális, mert még magunkkal cipeljük a szüleink által ránk pakolt elvárások súlyos hátizsákját.

Milyen jó is lenne letenni!

A napokban fiatal barátnőm csillogó szemekkel mesélte, hogy kibontakozóban van egy új kapcsolata, és úgy érzi, hogy nagyon szereti a férfit.

- Miért szereted? – kérdeztem.

- Nem tudom megmondani – felelte tűnődve, és figyelte a reakciómat, hogy talán butának tartom miatta.

Nem tartom annak, sőt! Pontosan ebből a válaszból éreztem meg azt, hogy ez a szeretet a szívéből jön, és nem az elméjéből. Ez a valódi szeretet. A szívnek nincsenek elvárásai. A szív szeretetének nincs „értelme”, nincs „oka”. Az elme akar értelmet, okot, keresni, és felállítani elvárásokat. De ez nem szeretet. Ez maximum üzlet. Hogy miért?

Fiatal férfi kliensem panaszolja, hogy nem tud kialakítani egy hosszabb párkapcsolatot, mert egy lány sem felel meg az elvárásainak.

- Milyen elvárásoknak? – kérdezem.

- Ó, hát legyen házias, jó az ágyban, szeresse a gyerekeket – sorolja rögtön.

- Ezt nem egy szerelem adhatja meg neked – mondom – hanem egy bejárónő, egy kurtizán, egy óvónő. Ezt meg lehet vásárolni. Egyet nem lehet megvásárolni. Azt az érzést, ami a szívedből jön. Ha valódi szerelemmel, szeretettel tudsz odafordulni egy lányhoz, akkor ő nagyon is szívesen teszi meg az előbb felsoroltakat, úgy ahogy tudja. Elvárások nélkül. És neked pontosan jó lesz úgy, ahogy ezeket meg tudja oldani, mert nem az elméddel, az elvárásaiddal kapcsolódsz hozzá, hanem a szíveddel, ahol a valódi szeretet lakik. Ámbár, ez a szeretet vagy jön, vagy nem. Erőltetni nem lehet. Erőltetni, csak az elvárásokat lehet.

És ha csalódom, akkor kiben is, miben is csalódom?

Az elvárásaimban, főleg azokban, ami a saját hátizsákomban cipelek, tehát magamban.

Ezért fáj annyira.

Tehát tegyük le a hátunkról a nehéz, elvárásokkal teli hátizsákot, és ne cipeljük tovább. És engedjük meg a többieknek is, hogy letegyék a sajátjukat.

Mennyivel könnyebb lenne az életünk!

Amennyiben tetszett az írás, megköszönöm, ha megosztod, hiszen lehet, hogy valaki épp ebben a pillanatban vár erre az információra.

Minden hozzászólást szívesen fogadok.