Kérdés: Mindig ugyanolyan pasikba botlom, amilyeneket egyáltalán nem szeretnék. Pedig vannak másmilyenek is, csak Ők mind mással vannak. Egy másik kérdés: Segíthet-e a kineziológia a párkapcsolatomat megoldani?

            Először azt szeretném rögzíteni, hogy a kineziológia, a One Brain módszer, nem a problémát oldja meg, hanem az ügyön lévő stresszt kezeli, azt oldja, és ezáltal a kliens tud majd dönteni az ő problémájával kapcsolatban, azaz, tud választani valami mást, mint amit eddig választott.

            Mint pl.: a kérdező, aki azt mondja, hogy mindig ugyanolyan pasikba „botlik”, ami magyarul azt jelenti, hogy mindig ugyanúgy választ! Persze meggyőződése, hogy azért, mert mindig ugyanolyan férfiak kerülnek az útjába, hát hogyan is választhatna másmilyent. Könnyű annak, aki olyan szerencsés, hogy elé kerül egy „normális” pasi. Neki nem volt még ilyen szerencséje.

            Akárhogyan is választunk, mindig egy tudatalatti minta alapján tesszük ezt. Ez a minta lehet negatív, és – nem is gondolnánk – de lehet pozitív is. Mindkettőre mondok példát.

            Egyik hölgy kliensemnek 5 éves korában meghalt az édesapja. Természetesen rendkívül nehezen élte ezt meg, és váltakozva, hol haragot érzett az apja iránt, majd ezért bűntudatot, hol pedig szenvedett a hiányától. Aztán idővel rendeződtek a dolgok, és az édesanyjának új barátja lett, aki megszeretett. Ám ez a kapcsolat sem tartott sokáig, mert az új „apuka” néhány év múlva elhagyta őket.  A kislány tudatalatti beíródása az lett, hogy jobb, ha nem szeret meg senkit, mert az úgy is elhagyja. A férfiak - így vagy úgy - elhagyják. Felnőttként aztán, csak félig tette bele magát minden kapcsolatába, még hangsúlyozta is, hogy nem adom ki magam, mert akkor csalódhatok. Természetesen az épp aktuális párja, ezt nem tudta sokáig tolerálni, hiszen ki akar egy olyan kapcsolatban lenni, amibe csak félig teszi bele magát a másik, és idővel valóban elment. Akkor a hölgy visszaigazolni látta a teóriáját, és ki is mondta, hogy na, ugye, hogy igazam volt. A férfiak olyanok, hogy vagy így vagy úgy, de elhagynak. Az oldásban ezt az ördögi kört kellett megtörni azzal, hogy ezt a beíródást, ezt a mintát megváltoztattuk.

            Egy másik fiatal hölgynél is az apai minta döntött, csak másképpen.  A hölgy, aki még otthon lakott, rendkívül kötődött az édesapjához, és tökéletesnek látta őt.  Valahányszor párkapcsolatot alakított ki, megjelent az összehasonlítás az apai mintával, és senki sem „ütötte meg” a mércét. Ezt egyébként az édesapja is támogatta azzal, hogy folyamatosan kritizálta a fiúkat, és arra bíztatta a lányát, hogy ne adja alább. A férfiak hamar ráuntak arra, hogy küzdjenek valami olyanért, ami soha nem lesz elérhető a számukra. És elhagyták. Persze jött a következtetés, hogy a mai férfiak ilyenek, nem érnek semmit. Az oldásban több dologra látott rá a hölgy. Egyrészt hogy az édesapja sem tökéletes, ezzel együtt mégis szerethető. Másrészt, arra is rá kellett látnia, hogy az édesapja, az örökös kritizálással inkább el szerette volna riasztani a fiúkat, és ezzel végleg otthon tartani a lányát, mert az apának szüksége volt erre a rajongó szeretetre, aminek az lett volna az ára, hogy a lány lemond a saját életéről, mint ahogy ezt megtette az édesanyja is, amikor 18 évesen hozzáment az apjához. A női minta az volt, hogy ezt a férfit, de csakis őt, rajongva kell tisztelni, és szeretni. Egyébként a lány az oldás után 2 héttel albérletbe költözött.

            Még sok-sok példát tudnék felhozni, ami miatt gond lehet a párkapcsolattal, de mindegyik ugyan oda fut ki. Meg kell keresni azt a tudatalatti mintát, ami szerint mindig ugyanazt választom, oldani kell az ezen lévő stresszt, és akkor képes leszek a mintáim megváltoztatására, és egy-egy helyzetben más döntéseket hozni. És ez bizony lehet, hogy több oldást is igényel.

Várom a TE kérdésedet……

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, örülnék, ha megosztanád J

Sok természetgyógyásztól hallom, hogy az a probléma, hogy egy energetikai blokk keletkezik a testben. Miről beszélnek, egyáltalán mi ez?

               A mi testünk, ha úgy vesszük, mint egy gépezetet, egy kétpólusú elektromos szerkezet. Maga az, hogy van két pólus, pozitív-negatív (ha az elektromosságot nézed) az egy feszültséget hoz létre. Mit akar egy feszültség? Egy kiegyenlítődést. De, valójában ez egy áramlást indít be. Ahhoz, hogy egyáltalán működjünk itt a földön, az áramlások, akár a testünkön belül, nélkülözhetetlenek.

               A testünkben is rengeteg minden polarizált. Mondjuk egy ilyen biológiai sejt nem egy ilyen semleges valami, hanem ott is polarizált a sejtnek még a külső burka is. És csak olyan valami tud kapcsolódni hozzá, ami ellentétes polaritással rendelkezik. Tehát, maga az, hogy áramlás, működés legyen a testben, energia, vér, idegimpulzus, ahhoz polarizáció kell. Ezt a polarizációt elsődlegesen a légzéssel valósítjuk meg.

               Szóval pozitív és negatív. Nyugodtan gondolj arra, hogy jang a pozitívnál, és jin a negatívnál. És hogy ezeknek az energiáknak kiegyenlítetten kell áramolniuk a testemben, akkor vagyunk jól, akkor vagyunk egészségesek testileg és lelkileg is.

                              Mi az, ami legerősebben felborítja ezt az egyensúlyt? A stressz, azaz a negatívnak megélt érzelmek.

               Gondoljunk bele, hogy a testünk automatikusan működik, ezt a tudatalattink kiválóan működteti. Most ahogy itt ülök, a testem működik, nem én működtetem.  Kering a vérem, a májam méregtelenít, a vesém dolgozik, emésztek, stb. nyugalomban vagyok, a testem teszi a dolgát, úgy, és abban a sorrendben, ami számára a legmegfelelőbb. De, ha most ebben a pillanatban engem egy komoly stressz ér, akkor ez megváltozik, mert úgy vagyunk programozva, hogy a fizikai túlélés a legfontosabb. Akkor elindul egy program, amit úgy hívunk, hogy üss vagy fuss. Ezt a programot ősidők óta futtatjuk.

               Mi történik ilyenkor a testben: szinte egy időben a légzésünk megváltozik, amivel már meg is változott a polarizáció, szívverésük felgyorsul, vérnyomásunk megemelkedik, mellékvese stressz hormont, azaz adrenalint termel, azonnal megemelkedik a vércukorszintünk, hogy legyen energia az ütéshez, vagy a futáshoz, szóval a testünk készenlétbe helyezi magát a túlélésünk érdekében. Az összes rendelkezésre álló energia ide áramlik, és bizony a legtöbb esetben a tudatos gondolkodásra már nem jut.  Ismeritek a mondást: fej vesztve rohant el, ami nem arról szól, hogy a fejét veszítette el, hanem a tudatosságát. De a legtöbb esetben ezek a plusz energiák a testben maradnak, a stressz hormonok is akár évtizedekig, mert sem nem ütünk, sem nem futunk.

               Ám, itt jön a „szépsége” a dolognak, hogy az életem során bármikor, amikor ilyen történt velem, a tudatalattim ezt bizony jól megjegyezte, és ha a jelenben akárcsak közel hasonló dolog is történik, elküldi a riasztást, hogy figyelj életveszély, és újra indítja, az egész üss vagy fuss projektet. Ezt tudatosan nem tudom befolyásolni, ugyanúgy ahogy a testem működését sem, ami ugye itt ül, és működik. (kivétel, ha egy nagyon magas tudatosságú jógi vagyok, de nem vagyok) Tehát ezek a programok bizony el fognak indulni, és futnak egészen addig, amíg ezzel nem csinálok mégis valamit.  Addig bizony torlódnak ezek az energiák, amik a testben úgy jelentkezhetnek, hogy például izomgörcsként, vagy egy fájdalomként (mondjuk fejfájás) és egyéb más betegségnek nevezett tünetként. De ha még fizikailag nem is jelenik meg, megjelenhet érzelmileg, és bizony nagyon kellemetlen perceket, vagy időszakokat jelenthet az életünkben. És megint a „fejvesztés” állapotába kerülünk, azaz nem leszünk képes tudatos döntésekre, hanem a tudatalatti üss vagy fuss programja fog futni. Ez aztán számtalan konfliktushoz vezethet, mondjuk az emberi kapcsolataimban.

               Tehát a feladat az, hogy megkeressük azt a múltbéli eseményt, ami miatt még mindig a testünkben keringenek ezek a stressz hormonok és tüneteket okoznak, oldjuk ezeket a blokkokat, mintegy kisütjük ezeket a beragadt energiákat, és a tudatalatti kényszeréből, átléphetünk a tudatos valóságunkba, ami azt jelenti, hogy visszakapjuk a választás szabadságát.

Várom a TE kérdésedet……

Csengeri Zsuzsa,

Kineziológus oktató, Access Bars Facilitátor

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, örülnék, ha megosztanád J

Kérdés: Több ilyen-olyan tanfolyamon részt vettem, elolvastam rengeteg fejlesztő sikerkönyvet, és még sem működik az életem. Vagy: Egy adott témára több oldást is kaptam, segítőként elvégeztem a 10. tanfolyamot is, miközben szintén sok oldást kaptam. Mégis időről időre azt érzem, hogy visszatérnek a problémák nem pont, úgy de pepitában mindenképp! Miért van ez?

            Azt ígértem, hogy röviden válaszolok a kérdésekre, de erről például 2 napig lehetne beszélni, így nézzétek el nekem, hogy a teljesség igénye nélkül mondom el azt, ami most erről eszembe jut.

            Az, hogy egy ügy, egy probléma, egy blokk feloldódjon, megoldódjon, azaz, létrejöjjön egy változás, sok feltételnek egyszerre kell teljesülnie.

            Ha egy ügyre kaptál már oldásokat, az egészen biztos, hogy elmozdított valamilyen irányba. A kérdés az, hogy azaz irány, amerre az önvalód mozdult, tetszik-e az elmédnek, illetve, hajlandó vagy-e meglátni és elfogadni a legapróbb változást is.  Mert bizony a változás lehetősége félelemmel töltheti el az elmét.

            Gyakran mondjuk, hogy vágyunk a változásra, mert az adott helyzet már elviselhetetlennek tűnik, de abban a pillanatban, hogy meg kellene tenni valamit a változás érdekében, már el is illant a bátorságunk, mondván, hogy mi lesz, ha még rosszabb lesz. Így aztán évtizedekig benne lehet lenni úgy egy helyzetben, amiből, már az első 10 percben ki kellett volna lépnünk, legyen az egy párkapcsolat, vagy munkahely. Ez legalább van, mondjuk, olyan amilyen, de van, és nem lépünk, mert bizony némely elme reszket a legkisebb változástól is. Na, de ha tisztában vagyunk azzal, hogy nem az elménk vagyunk, ha tudjuk azt, hogy mi használjuk az elménket arra, hogy menedzselje, működtesse a pl. a testünket, és nem engedjük, hogy Ő használjon minket, akkor fordul a kocka. De ez egy másik kérdést vet fel, amibe most nem mennék bele.

            Mi a menete annak, hogy ez a változás létrejöjjön? Először is tudnunk kell, hogy mi a valódi OK. Mert ha ez meg van, akkor tudjuk megtalálni a valódi megoldást, ami mindenesetben az, hogy nekünk mit kell tenni magunkért az adott ügyben. Eddig általában el is jutunk, bármilyen módszert is választunk.

És itt jönnek a bajok.

            Megtehetem én ezt magamért? Mert másokért tenni, az rendben van, ez jóleső érzéssel tölt el, mert amikor ezt tettem, akkor elfogadtak, elismertek, szerettek, fontos voltam. Ezeket a visszajelzéseket kaptam. Ezt imádja az elme, és én is biztonságban érzem magam ezektől a visszajelzésektől.

            De mit kaptam akkor, amikor magamért tettem valamit? Hát nem ezeket. Így aztán nem is nagyon tettem meg magamért soha azt, amit szerettem volna, csak úgy szőrmentén, ahogy az öregek mondták. És ha néha mégis tettem valamit magamért, akkor önzőnek tituláltak, és bűntudatom keletkezett, akkor máris bekapcsolt az a félelem, hogy akkor nem lesz senki, aki visszaigazolja, hogy jó vagyok, és szerethető, akkor elvész minden, ami eddig volt.

            Mert, ha csak én mondom magamnak, hogy jó vagyok és szerethető, az nem elég. Mondja a világ is. Ha csak én mondom, az nem számít. Hát ki vagyok én, hogy megengedhetem magamnak azt, hogy magamért tegyek? Hogy néz az ki, hogy szeretem és tisztelem magam annyira, hogy megadom magamnak azt, amire valóban vágyom? Azt, amit eddig a külvilágból koldultam össze, az elismerést, a megértést, az elfogadást. Hát ki tiltja meg, hogy mindezt megadjam saját magamnak? Bűntudat nélkül! Megmondom: SENKI!

            Viszont akkor megszűnik a kivetítés. Megszűnik a másra mutogatás, és belép helyette a felelősség vállalás. Hogy felelős vagyok az életemért, én és csakis én. Hogy döntök! Ahogy abban a pillanatban dönteni tudok, és ha ez mégsem jó, akkor nem hárítom másra a felelősséget, hanem hozok egy újabb döntést.

            Abban a pillanatban, amikor kiengedtem a kezemből a döntés jogát, és felelősségét, máris borítékoltam magamnak a csalódást lehetőségét is.

            Hiszen az a legnagyobb illúzió, hogy más jobban tudja, hogy nekem mire van szükségem. Nem! Azt én tudom a legjobban.

            A sok tanfolyam, meg fejlesztőkönyv csak arra lehet jó, hogy megmutasson sok más lehetséges nézőpontot, hogy egyáltalán lássuk, hogy mi minden lehetséges még azon kívül, ami a mi elménkben van.

            És, ha bármelyiket is lemásolod, az még nem lesz a tiéd! Nézd meg a saját nézőpontodat, és változtasd meg ott, ahol kell, és annyira amennyire kell. Tedd oda a fókuszodat, fordíts oda a fókuszodat, ahol már van valami pozitív változás, tegyél oda energiát, és semmiképp sem oda, ahol még hiányt érzel.

            Ha egy témára már kaptál oldást, akkor bármilyen csekélynek is tűnik a pozitív változás, fókuszálj arra, és tedd fel a kérdést gyakran magadnak, hogy hogyan kaphatnék ebből még többet? És tudd, hogyha hálás vagy azért, ami már van, akkor megérdemled a többet. Azt mondja az írás: Akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól elvétetik. És ami van vagy nincs az nem más, mit a hála. A hála a legnagyobb teremtő erő. És nem csak azért, ami már van, de előre hálát érezni azért, ami még lehetséges.

            Mi más gyönyörűség lehetséges még az életemben?

És ha ez a megértés megszületik bennünk, akkor megnyugszunk. Eltűnik a bűntudat, és a megengedés a befogadás állapotában leszünk. Akkor tudjuk azt, hogy a mindent megtettünk a világért, az emberiségért, önmagunkért csak azzal, hogy vagyunk.

            Tudd, hogy magad vagy a csoda, csak azért, mert létezel. Ez a változás kulcsa J

 Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, örülnék, ha megosztanád J

Várom a TE kérdésedet……

Csengeri Zsuzsa

Azt hihetnénk, hogy csak az agyunk tud mindenről, ami velünk történik, csak az agy tárolja az összes információt, és csak ő rendelkezik intelligenciával.

Ez nincs így! Ezzel az intelligenciával a testünk is rendelkezik. Sőt, ez az intelligencia az, ami velünk született, ami a mi ösztönös individuális énünk, ez az, ami az agynál is jobban tudja, hogy nekünk mi okoz problémát, és valójában mire van szükségünk.  Az agyunk számos dolgot érzékel, és különösen a bal agyfélteke kiváló tervező. Nagyon jól működik az összehasonlító képessége, hiszen minden, amit valaha megtapasztaltunk el van raktározva az agyunkban. Így ezeknek a tapasztalatoknak megfelelően viselkedünk az új helyzetekben, az agy mindig visszanyúl ezekhez a történésekhez, és utasítja a testet, hogy ennek fényében mit is tegyen, legtöbb esetben nem számolva a következményekkel. Ez sok esetben egy nagyon is eltúlzott reakció (pl. allergia), mert az agy azt „hiszi” hogy ez a mi túlélésünk záloga.  Pedig lehet, hogy az adott helyzetben valami egészen mást kellene tennünk, nem kellene már félnünk, akár bízhatnánk is magunkban, de az agy, még míg mindig küldi a jeleket. Ezt láthatjuk a klienseknél, amikor egyszerűen nem tud kiszakadni egy bizonyos gondolatkörből, egy bizonyos viselkedési mintából, sőt el sem tudja képzelni, hogy lehetne másképpen is gondolkodni, pláne másképpen cselekedni. Azért nem, mert a hitrendszere, a régi mintái, a beíródásai, azaz az a bal agyféltekéje folyamatosan ezt kommunikálja. De az intelligens fizikai test mindent tud a teljes rendszerről. Ez a mi ösztönös individuális énünk. Ez az énünk kapcsolatban van az összes sejtünkkel. Gondoljunk bele, hogy ha a testünkben elindul pl. egy gyulladásos folyamat, csak akkor szerzünk tudomást róla, ha már fáj, vagy kellemetlenséget okoz. De a testünk azonnal reagál, küldi a fehérvérsejteket, az egész immunrendszer riadót fúj, és mi - azaz a tudatos agyunk - még csak nem is tud róla. Éppen ezért – talán furcsának hat – de a test intelligensebb, mint az agy. Valójában az összes kérdésünkre az összes válasz megtalálható a mi rendkívülien csodás testünkben. Egy a probléma, hogy ahogy évszázadon keresztül elszakadtunk a természettől, olyannyira – vagy még jobban – elszakadtunk a testünktől. Nem figyelünk az ösztöneinkre, nem tudunk kommunikálni a testünkkel. Mert az, aki valójában vagy, pontosan tudja, hogy neked mi a legjobb. Pontosan tudja minden kérdésedre a választ, és tisztában van az összes lehetőségeddel az életedben. Milyen jó is lenne megkérdezni ŐT!  Van rá lehetőség. Izomtesztelésnek hívják! Az izomtesztelés egy információs hidat képez az emberi tudatosság, és az ösztönös individuális én között.

Rendben – kérdezhetnéd – de mi van akkor, ha megtaláljuk ezeket a blokkokat?  Ezek már úgy is ott vannak!

Erről majd legközelebb….

Csengeri Zsuzsa

kineziológus

Ezt a sorozatot azért indítottam el, hogy az ebben a témában felmerülő kérdésekre ilyen módon válaszoljak. Tehát kérdezz bátran.   A kérdéseket várom az info@farostudio.hu email címre, vagy a Faro studio FB oldalán, vagy akár itt.

Amennyiben úgy érzed, hogy a cikk másoknak is hasznos információkat tartalmazhat, megköszönöm, ha megosztod. 

A második leggyakoribb kérdés az, hogy mi is az izomtesztelés, és mire való?

Azok a kliensek, akik először járnak nálam, elkezdik – elkezdenék - hosszasan ecsetelni azt az állapotot, azt a helyzetet, amiért eljöttek. Viszont tapasztalhatják, hogy pár perc beszélgetés után összefoglalom az elmondottakat, majd javaslom, hogy teszteljünk rá erre a dologra, hogy lássuk, valóban az-e az ügy, amit itt a kliens „elővezetett”. Néha nem értik, hogy mit is szeretnék, hiszen – mint mondják - még nem értek a végére a mondandójuknak. Természetesen ilyenkor elmondom, hogy az oldás nem beszélgetésből áll, jobban járunk, ha minél hamarabb megérkezünk a valódi ügyhöz, mert az igazi munka csak akkor kezdődik. Sokat rövidíthetünk azzal, ha már az elején irányba állunk, és ehhez (is) kiváló az izomtesztelés.

Mert mi is történik?

Testünk reagál a stresszre, és nem csak az adott pillanatban átélt stresszre, hanem mindenre „emlékszik” ami valaha történt velünk, hiszen életünk minden pillanatát őrzi a sejtmemória.  Ezeket a történéseket, beíródásokat az izomteszt segítségével évek múltán is előlehet hívni. Mégpedig annak a tudatában, hogy az izmaink a stresszre egy pillanatnyi gyengüléssel, egyfajta energiahiánnyal reagálnak. (Hosszan tartó stressz esetén akár hosszabb gyengülés is lehet, akkor érezhetjük úgy, hogy azonnal le kell ülnünk, mert összerogyhatunk egy fájdalmas stressz hatására. )

Izomsejtjeink kétféle reakciót mutatnak az adott helyzetre. Vagy tartanak, azaz nem szenvednek el energiaveszteséget a stressz hatására, vagy nem tartanak, azaz már olyan mértékű a stressz, hogy az izom "kikapcsol" annak érdekében, hogy meg ne sérüljön. Ez egy teljesen automatikus reakció, a túlélésünket szolgálja. A velünk született reflex működése az, hogy stressz hatására (amely hat az idegrendszerre) lekapcsolja, elgyengíti az izmokat. Éppen azért, mert hiába szeretnénk mi erőnk felül végrehajtani valamit, a test belső tudatossága, (aki pontosan tisztában van az erőhatárainkkal) ne engedje ezt. Viszont minden ilyen „erőlködés” nyomot hagy a sejtmemóriában.

Tehát, amikor már a klienssel való beszélgetés során kezd kibontakozni az ügy, akkor az izomteszteléssel, most már célzott kérdésekkel, sokkal pontosabban meglehet határozni a valódi ügyet, ugyanilyen módon ki lehet tesztelni, hogy az adott ügyben mi okozza stresszt, ez a beíródás mikor történt a múltban, azt is, hogy a korrekciós lehetőségek tárházából melyikre lesz szükség az adott blokk feloldásához. Mindezeket az izomtesztelés ezt 97% pontossággal megmutatja.

Ilyenkor a következő kérdés az szokott lenni, hogy: miért nem elég a klienssel beszélgetni, hiszen biztosan az igazat mondja? Mi az hogy valódi ügy?

De erről majd legközelebb……..

Csengeri Zsuzsa

kineziológus

Ezt a sorozatot azért indítottam el, hogy az ebben a témában felmerülő kérdésekre ilyen módon válaszoljak. Tehát kérdezz bátran.   A kérdéseket várom az info@farostudio.hu email címre, vagy a Faro studio FB oldalán, vagy akár itt.

Amennyiben úgy érzed, hogy a cikk másoknak is hasznos információkat tartalmazhat, megköszönöm, ha megosztod. 

Az 1960-as évek elején Dr. George Goodheart, kiropraktőr – csontkovács - dolgozta ki az izmok vizsgálatának és tesztelésének koncepcióját. A csontot általában párban lévő izmok tartják, és a kiropraktikában azt az izmot kezelik, amelyik görcsös és fáj. Dr. Goodheart azonban gyakran azt tapasztalta, ha így járt el, akkor a beteg újra ugyanazzal a problémával jött vissza. Rájött, hogy csak akkor van rendben a kliens, ha a csontokat tartó mindkét izom egyensúlyban van. Goodheart alapvető felfedezése az volt, hogy nem a görcsös izmot kell kezelni, illetve azt is kell, hiszen a görcsös fájdalmat enyhíteni kell. De tartós eredményt csak akkor érhetünk el, ha a gyenge ellenpárt aktivizáljuk, hogy az egyensúlyt, és ezzel a fájdalommentességet elérjük. A vizsgálatnak ezt a módját alkalmazott kineziológiának nevezte el. Később a fő kérdés az lett, hogy mitől gyengül el az adott izom? Kezdetben a kineziológia kiropraktikai mesterség volt, később az izomtesztelés által egészen új dimenziót kapott. Az izomtesztelést biofeedback-ként (biológiai visszacsatolásként) használva fontos információkat hívhatunk le a tudatalattiból, és a test sejtmemóriájából, amelyek segítenek megtalálni a kliens problémájának gyökerét. Hiszen, amitől egy izom vagy izomcsoport kibillen az egyensúlyából, az nem más, mint a testet ért stressz, azaz valamilyen negatív élmény.

Mert mi is történik?

Nem csak az agyunk, hanem minden egyes sejtünk képes információ tárolására, amit sejtmemóriának hívunk. Fogantatásunk pillanatától kezdve a sejtmemóriánk aktív, és minden pillanatot, minden történést rögzít. A mi tudatos szintünk természetesen nem emlékszik mindenre, mert ha megkérdezném Tőled, hogy pontosan mi volt 1999 január 12-én akkor – kivétel, ha arra esett a szülinapod vagy valami ilyen nagy jelentőségű dolog, - akkor egészen biztos, hogy azt mondod, fogalmad sincs. De a sejtmemóriádban minden pontosan ott van, és nem mondja, hogy ugyan január 12-re emlékszem, de 25-re már nem. Tehát minden információ elraktározódik, és bizony nyomot hagy. Akkor is, ha kellemes ez az emlék és akkor is, ha nem. Persze nekünk a bajunk a rossznak, kellemetlennek, fájdalmasnak, félelmetesnek ítélt nyomokkal, azaz blokkokkal van. Miért is? Mert amikor ez a blokk keletkezett, azaz történt egy esemény, azt én az érzékszerveimmel valahogyan érzékeltem. Abban a pillanatban láttam valamit, hallottam valamit, eljutott az orromba valamilyen illat, éreztem valamilyen ízt, vagy esetleg a bőrömön tapasztaltam meg. Ez a negatív érzékelés összeolvadt az eseménnyel, és innentől kezdve ez így együttesen elraktározódott a sejtmemóriában, azaz minden egyes sejtemben. Lehet, hogy aztán ezt a történést én már el is felejtettem, hiszen amint már mondtam csak a töredékére emlékszünk életünk történéseinek, de abban a pillanatban, hogy a későbbiekben hasonló érzékelést tapasztalok, bekapcsolhat az a félelem vagy fájdalom, amit abban a pillanatban éreztem, amikor az eredeti esemény megtörtént. És el nem tudom képzelni, hogy egyes helyzetekben miért reagálok úgy ahogy. Miért nem tudok bizonyos helyzetekben kiállni magamért? Vagy. Miért nem tudok kialakítani egy harmonikus párkapcsolatot?  Miért van az, hogy gyakran megbetegszem? Miért van az, hogy nem vagyok képes emberek előtt beszélni? Miért nem tudom tartani a súlyom? És sorolhatnám. Ez mind azért van, mert az adott témában tapasztaltam már félelmet, és fájdalmat, és a hasonló érzékelés hatására újra-és újra ez kapcsol be.

Mi tehát a feladata a kinezológiának?

Az, hogy megtalálja és feltárja azt, hogy honnan ered az a negatív beíródás, ez a blokk, ami miatt most a jelenben én ezt érzem, és a kineziológia eszközeinek széles tárházából választva, abszolút személyre szabottan, feloldja a kialakult blokkot. Ez azt eredményezi, hogy a jövőben hasonló helyzetekben már nem fog automatikusan elindulni a stressz reakció, azaz, tudok olyan helyzetben is dönteni, amiben eddig – külső körülményekre hivatkozva – nem tudtam, mert az hittem, azt gondoltam, hogy ebben nincs választásom.

Hogyan tudjuk feltárni, hogy honnan ered a negatív beíródás? Na, erre való az izomtesztelés.

De erről majd legközelebb……..

Csengeri Zsuzsa

kineziológus

Ezt a sorozatot azért indítottam el, hogy az ebben a témában felmerülő kérdésekre ilyen módon válaszoljak. Tehát kérdezz bátran.   A kérdéseket várom az info@farostudio.hu email címre, vagy a Faro studio FB oldalán, vagy akár itt.

Amennyiben úgy érzed, hogy a cikk másoknak is hasznos információkat tartalmazhat, megköszönöm, ha megosztod. 

A férfi vívódva, bizonytalanul lépett a Mester elé. Szíve ütemesen verte belülről a mellkasát. Erős szívdobogását nagyokat lélegezve próbálta csillapítani. Mélyen meghajolt a Mester előtt, és nem mert ránézni. Senkinek, és semminek érezte magát.

- Namaste! – köszöntötte a Mester.

A férfi még mélyebbre hajolt.

- Kérlek, ülj ide mellém – mutatott a Mester a mellette lévő székre.

A férfi felemelte a fejét, és tétován a Mesterre, majd a székre nézett.

- De, de – hebegte a férfi – nekem a lábaidnál van a helyem.

- Nem! – mosolygott a Mester – Neked mellettem a helyed!

A férfi odalépett a székhez és félszegen egészen a szék szélére ült le.

- Mit tehetek érted? – kérdezte a Mester?

A férfin egy pillanatra végigfutott valami enyhe kellemes bizsergés. Nem is emlékezett rá, hogy ezt valaki, valaha kérdezte volna tőle. Mondjuk ő sem nagyon kérdezte  senkitől.

- Mester! – kezdett bele halkan a férfi. – Én csak ….. jobb ember szeretnék lenni! Mit kell tennem?

- Semmit – mondta nyugodtan a Mester. – Hiszen jó ember vagy!

- Ó, dehogy! – élénkült fel a férfi. – Annyi hibám van. Másra sem vagyok képes csak hibázni!

- És aki hibázik az rossz ember? – tette fel a kérdést a Mester.

A férfi tűnődve nézett a Mesterre. Hosszasan gondolkodott a válaszon, majd kinyögte: - Nem tudom.

- Dehogynem tudod. Mindent tudsz – mondta a Mester, és hozzátette – Mondj egy példát, hogy lássam, mikor érzed magad rossznak.

- Például nagyon bánt, hogy nem tudom megadni a családomnak azt, amit megérdemelnének. Nem vagyok képes előrejutni a karrieremben. A főnököm egyszerűen átnéz rajtam, pedig sokkal többre lennék képes, de ő ezt nem veszi észre – hadarta el egy szuszra a férfi.

- Miért nem mondod meg neki? – kérdezte a Mester.

A férfi ismét tűnődő tekintettel nézett a mesterre.

- Mert, mert – dadogta a férfi – az úgy tűnne, mintha én akarnám előretolni magam.

- Tehát, ha jól értem, ha nem szólsz, akkor is rossznak érzed magadat, ha szólsz, akkor is? – foglalta össze a Mester. – Nézz magadba! – kérte a Mester. – Valójában miért nem szólsz? Miért nem kérsz, mondjuk 20 % fizetésemelést? Ha a munkádra szüksége van, megadja.

- És ha nem? – kérdezte tanácstalanul a férfi.

- Szóval, akkor miért nem kérdezed meg? – tette fel ismét a kérdést a Mester.

- Mert félek – ismerete be a férfi.

- És aki fél az rossz ember? – jött újra a kérdés.

- Nem tudom – suttogta a férfi.

- Dehogynem tudod – mondta ismét a Mester – Aki fél, az sem rossz ember, csak nem bízik önmagában. Ezért aztán félelmében nem a megfelelő döntéseket hozza.

- De hogyan tudnék bízni magamban, amikor annyi kudarc ért! – fakadt ki a férfi.

- Úgy, hogy meglátod, hogy ki is vagy valójában – mondta mosolyogva a Mester.

- De hát akkor mond meg, hogy ki vagyok? – kérte a férfi.

- Ember, aki tapasztal dolgokat.

A férfi hosszasan nézett a Mester szemébe, érezte a belőle áradó energiát, majd azt is, ahogyan megérkezik a nyugalom a testébe. Megértette.

- Igen, ember vagyok, aki megtapasztal dolgokat. Ami valójában se nem jó, se nem rossz. Olyan amilyen. Én teszem ilyenné, vagy olyanná, attól függően, hogy mennyi bennem a félelem.

- Igen – hagyta jóvá a Mester.

- És mit tegyek, hogy ne féljek? – kérdezte a férfi.

- Semmit. Ne harcolj ellene – tanította a Mester. - Azt már tudod, hogy mit tesz a félelem. Azt már jól ismered. Inkább minden helyzetben azt nézd meg, mit tenne a szeretet. És aztán válassz!

Két út lehetséges. Egyik a félelem útja, a másik a szeretet útja. A választás lehetősége a Tiéd.

- Igen! – mondta lelkesen a férfi – a szeretet útját fogom választani.

- Jó, de akkor már tudni fogod, hogy csak egy út létezik – tette hozzá a Mester.

- Csak egy? – csodálkozott a férfi. – Most mondtad, hogy két út lehetséges. Összezavartál.

- Valójában csak egy út van. Te vagy az út. Rajtad kívül nem létezik semmi sem. Ez a mindenség. Létezel. Ez elég, ez a minden.

A férfi felállt, meghajolt, és lement az emelvényről. Már nem akart jobb ember lenni. Csak EMBER, aki megtapasztal dolgokat.

Csengeri Zsuzsa

Amennyiben tetszett az írás, örülnék, ha megosztanád. 

Mert bizony gyakran előfordul ez is. Természetesen a hallgató ezen döntését el kell fogadnom, és van úgy, hogy mélységesen egyet is értek vele, viszont van úgy, hogy nagyon sajnálom.

Az 1. megfigyelésben írok arról, hogy milyen érdekes számomra, hogy ki milyen céllal jön el egy tanfolyamra. Bizony, ha valaki nem tájékozódik előtte megfelelően, akkor könnyen csalódhat a saját elképzeléseit illetően.

Vannak hallgatók, akiket nagyon lelkesnek, és – ha lehet ilyet itt mondani – tehetségesnek látok, és néhány modul után mégsem folytatja a tanulmányokat.

Leggyakrabban ezekkel az indokokkal találkozom:

- Látom, hogy ez egy hatalmas rendszer, minden összefügg mindennel, és én soha nem fogom olyan jól meglátni ezeket az összefüggéseket, mint az oktatóm.

Ez nagyon nem jó indok. Ha belegondoltok, jól néznénk ki, ha az oktató sem látna meg több összefüggést, mint a hallgató, mondjuk a hármas modul után. Szerintem ez éppen hogy inspirálóan kellene hogy hasson, hiszen pont ez mutatja meg, hogy igenis el lehet jutni az összefüggések felismeréséhez, ha megadjuk magunknak ehhez a szükséges időt.

- Nem volt időm átnézni a jegyzeteimet, nem tudtam gyakorolni, és nem szeretnék „bénázni” a következő tanfolyamon, nem szeretnék, a többieknek kellemetlenséget okozni.

Megint nem jó indok. Természetesen a gyakorlás nagyon fontos, de bizony felnőttként kerülhetünk olyan élethelyzetbe, hogy nem ez a prioritás. A rendelkezésre álló két hónap szünetben előfordulhat olyan élethelyzet, hogy nem megfelelően tudunk készülni. A tanfolyamok alatt, adódik mindig lehetőség egy kis ismétlésre, kérdéseket lehet feltenni, mindig vannak oldások, és így fel lehet zárkózni. De, azért vigyázzunk, hogy a következő kéthónapos szünetet jól használjuk ki.

- Egyre bonyolultabb korrekciók jönnek, nehezen tudom ezt befogadni.

Ismét nem túl jó indok. Én – amikor tanultam - nagyon is örültem a bonyolult korrekcióknak, hiszen éppen az adja a szakma mélységét. Ha valami olyan dolgot tanulok meg ami „nehéz” akkor az én tudásom különleges lesz, amit nem fog mindenki tudni, ezért aztán ez hosszútávon nyílván nekem és a klienseimnek lesz jó. Meglátásom szerint éppen attól lesz elismert valamilyen módszer, hogy nem olyan könnyen lehet elsajátítani.

- Nem tudom tovább finanszírozni a tanfolyamot, másra kell a pénz.

Ez látszólag lehetne jó indok, de nem az. A saját, és az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy ha valaki valóban elkötelezett, akkor valamilyen módon „megteremtődik” a kívánt összeg. Lehet, hogy át kell csoportosítanom a kiadásaimat, lehet, hogy családi segítséget kell igénybe vennem, lehet, hogy ideiglenesen pluszmunkát kell vállalnom, mert TUDOM, hogy ez meg fog térülni. Ha az a fajta belső szenvedély fűt – tudom, miről beszélek J - ami ellentmondást nem tűrően visz a célom felé, akkor ez nem lehet akadály. Ha mégis, akkor ezekből hiányzik valami.

Tehát, mielőtt véglegesen döntenél arról, hogy abbahagyod a tanulmányaidat, gondosan mérlegeld, hogy mit nyersz, és mit veszítesz vele. Nézd meg, hogy amikor elkezdted, mi motivált, milyen céljaid voltak, és ebből mik teljesültek? Vizsgáld meg, hogy milyen változást hozott az életedbe a tanfolyamok látogatása? Segítette-e a mindennapi életedet? Változtak-e a kapcsolataid? És ha arra kényszerültél, hogy mégis abbahagyd, képzeld el, hogy milyen lenne mégis folytatni? Abban az esetben a folytatás gondolata jóleső érzéssel tölt el, ne tétovázz. Gyere tovább velünk J

Ha tetszett az írás, örülnék, ha megosztanád J

Azért, mert az egyik legnagyszerűbb módszer az ember holisztikus, tehát egységes megközelítésének. Az utóbbi években újra előtérbe került az a nézet, miszerint a fizikai testben történő változások nem kezelhetők külön sem az elmében, sem a lélekben történő változásoktól.

Kinek is ajánlom?

Mindenkinek! Gyerekeknek, és felnőtteknek egyaránt.

Hiszen mindenki rendelkezik ezzel a hármassággal (test-elme-lélek) ami akkor „működik” jól, ha ez a hármasság egy egységbe rendeződik. Ha ebből a hármasságból bármelyik rész „kihúz”, azaz blokkolt, akkor az egész ember sem működik jól, amit a test fizikai tünetekkel, az elme személyiségbeli problémákkal, a lélek akár súlyos depresszióval demonstrálhat.  

De mitől alakulhatnak ki blokkok?

A válasz: az átélt stressztől. Ami azt jelenti, hogy egy adott, leginkább negatívnak megélt szituációhoz nem tudunk alkalmazkodni. Elindul a stressz-reakció, (üss vagy fuss) ami által a testünkben - a túlélésünk érdekében - elindul egy sor fizikai változás. A test felkészül a küzdelemre, adrenalin termelődik, megemelkedik a vérnyomás, a vércukorszint, a pulzusszám, stb., ami nem lenne baj, ha ezt le is tudnánk vezetni. De nem tesszük, mert nem üthetünk, nem futhatunk, és ezek a stressz hormonok akár évtizedekig is keringhetnek a szervezetünkben. Ettől kezdve bármikor, amikor közel hasonlót élünk át, elindul automatikusan ez a folyamat, mintegy újra átélve az adott ügyben elszenvedett stresszt, blokkolva testünk-elménk-lelkünk optimális működését.

Mit tehetünk a módszer segítségével?

Felderítjük a stressz okozóját, majd korrigáljuk a blokkot, azaz megszüntetjük az ügyön lévő stresszt, így a kliens  felszabadultan tud hozni egy új döntést. Tud választani a lehetőségeiből ott is, ahol eddig a blokkjai miatt azt hitte, hogy nincs választása. Ez a módszer teljességében arra törekszik, hogy növelje a kliens tudatosságát, hiszen többnyire a tudatalattiban megbúvó blokkok miatt csupán reagálunk a történésekre. Ahhoz hogy kitágítsuk a tudatosságunkat, és a lehető legtöbb lehetőséget figyelembe tudjuk venni, szükséges a tudatalatti blokkok oldása.  Mindezt az izomteszt segítségével tesszük, hiszen testünk reagál minden őt ért információra. A kliens teste pontosan megmutatja, hogy hol és mi a valódi probléma, és megmutatja a megoldást is. A módszer nagyszerűsége az, hogy itt nem a terapeuta dönti el, hogy mit tegyen a kliens. Itt a kliens hozzájuthat a saját megoldásaihoz, ahhoz, ami neki a legjobb ahhoz, hogy közelebb juttassa a céljai eléréséhez, legyen az bármi.

Mi lenne, ha megismernénk egy olyan módszert, ami megmutatja, hogy lehet kevesebb stressz nélkül élni? Hogy gyerekeinknek lehet tanulási problémák nélkül iskolába járni, hogy van megoldás a problémáinkra, hogy nem kell az életünk során megélt fájdalmakat továbbcipelni, nem kell megvárni hogy a test fizikai tünetek képében mutassa meg, hogy szenved a lelkünk.

Hogy mi birtokolhassuk az életünket felelősen és szabadon.

Hogy ne a kényszerek világában éljünk, hanem megkapjuk a VÁLASZTÁS szabadságát!

www.farostudio.hu

Telefonon jelentkezik be a kliens, időpontot kér. Kérdésemre elmondja, hogy csak este 6-ra tudna ideérni. Nézem a naptáram, mondom, hogy így csak kéthét múlva lesz szabad időpont. Nagyot sóhajt, az nagyon soká lenne, mondja, mert nagy a baj, nem tud várni egy napot sem. Finoman kérdezgetem, mi az, ami egy napot sem nem várhat tovább. Kiderül, hogy már tűrhetetlenek a tünetei.

- Mióta vannak tünetei? – kérdezem.

- 4 éve - válaszolja, és hozzá teszi: - Szeretném tudni, mi a garancia arra, hogyha elmegyek Önhöz, és megcsinálja rajtam ezt az izét, akkor elmúlnak a tüneteim?

Na, erre azért picit kiegyenesedik a hajam, de természetesen türelmesen elmondom, amit erről az „izéről” lehet tudni, és azt is, hogy én semmilyen garanciát nem fogok, és nem is tudok adni.

- És miért nem? – kérdezi felháborodottan.

Jó, döntöm el, és belekezdek.

- Ön, Asszonyom, évek óta rongálja a testét, nem figyel oda magára, nem figyel a teste jelzéseire, nem iszik eleget. Ha, fáradt, lehajt egy kávét, vagy kettőt, és űzi a testét tovább, emiatt aztán éjszaka nem tud aludni. Már évek óta érzi, hogy ezen változtatni kellene, de nincs rá ideje, mondja hárítva, inkább néha megjutalmazza magát egy-egy, néha több süteménnyel, vagy egy pár pohár borral. És eljön az idő, hogy már ez nem elég. Egyre fáradtabb és idegesebb. Sport? A vicc kategóriába tartozik. Elfojtja az érzéseit, egyre rosszabbul kezeli a konfliktusait. Persze, mindezekért valaki más a hibás. A családja egyre nehezebben tolerálja. Orvosnál is járt már, kapott gyógyszert erre-arra. Nem használ, meséli csalódottan. 4 éve küzd már ezzel, sőt, biztos vagyok benne, hogy már régebbiek a tünetek, csak még nem voltak ilyen erősek, minek is figyelt volna rá? Az egyik ismerősétől aztán azt hallja, hogy van lehetőség alternatív terápiára. Ha elmegy egy terapeutához, ő majd megoldja. Kap is egy telefonszámot, és ismeretlenül felhívja. Nem nagyon tudja mivel is foglalkozik.  Tőlem azt kéri, hogy most azonnal csináljak az Ön bajával valamit. Szkeptikus, és garanciát kér?

Én adjak Önnek garanciát? Nem, nem tudok garanciát adni! Én nem tudok az Ön bajával csinálni semmit. Azzal csak Ön tud!

Egyet viszont tudok. Végigviszem egy rendszeren, amit évekig tanultam, sok éve gyakorlom, és tanítom is. Ezáltal a rendszer által megláthatja azokat a blokkokat, beíródásokat, amik régóta elnyomva, elhallgatva ott lapulnak mélyen a sejtjeiben. Szembenézve ezekkel, és leoldva róla a sok év alatt felhalmozódott stresszt, képessé válhat újra dönteni. Dönteni arról, hogy mit is szeretne kezdeni a testével, az elméjével, és a lelkével. A rendszer felébreszti a szervezete öngyógyító mechanizmusát, elindul egy energia áramlás, egy energetikai kiegyenlítődés. Én ennyit tudok tenni. Innen már Önnek kell továbbvinni a folyamatot. Bizony ezzel lesz dolog. Nem nekem. Önnek! Ez bizony változással, változtatással jár. Az is lehet, hogy fájdalmakkal. Én nem lehetek jobban Ön helyett!

Garancia helyett még valamit tudok adni. HITET! Hogy újra tudjon hinni abban, hogy a változás lehetséges. Hinni abban, hogy az a normális, hogy jól van, hogy a szervezet öngyógyító folyamatai csodákra képesek. Hogy Ön, és mindenki más, a lehető legjobbat érdemli, hogy Önre és mindenki másra, szüksége van a világnak! Az ebben való hit a legnagyobb garancia. Az Ön életére Ön a garancia, és senki más! Szél lehetek az Ön szárnyai alatt, de repülni Önnek kell!!

A hölgy elfogadta az általam ajánlott időpontot, és közölte, hogy máris jobban van J

Amennyiben úgy érzed, szüksége lenne másnak is arra, hogy ezeket a sorokat elolvassa, megköszönöm, ha megosztod.