Sok természetgyógyásztól hallom, hogy az a probléma, hogy egy energetikai blokk keletkezik a testben. Miről beszélnek, egyáltalán mi ez?

               A mi testünk, ha úgy vesszük, mint egy gépezetet, egy kétpólusú elektromos szerkezet. Maga az, hogy van két pólus, pozitív-negatív (ha az elektromosságot nézed) az egy feszültséget hoz létre. Mit akar egy feszültség? Egy kiegyenlítődést. De, valójában ez egy áramlást indít be. Ahhoz, hogy egyáltalán működjünk itt a földön, az áramlások, akár a testünkön belül, nélkülözhetetlenek.

               A testünkben is rengeteg minden polarizált. Mondjuk egy ilyen biológiai sejt nem egy ilyen semleges valami, hanem ott is polarizált a sejtnek még a külső burka is. És csak olyan valami tud kapcsolódni hozzá, ami ellentétes polaritással rendelkezik. Tehát, maga az, hogy áramlás, működés legyen a testben, energia, vér, idegimpulzus, ahhoz polarizáció kell. Ezt a polarizációt elsődlegesen a légzéssel valósítjuk meg.

               Szóval pozitív és negatív. Nyugodtan gondolj arra, hogy jang a pozitívnál, és jin a negatívnál. És hogy ezeknek az energiáknak kiegyenlítetten kell áramolniuk a testemben, akkor vagyunk jól, akkor vagyunk egészségesek testileg és lelkileg is.

                              Mi az, ami legerősebben felborítja ezt az egyensúlyt? A stressz, azaz a negatívnak megélt érzelmek.

               Gondoljunk bele, hogy a testünk automatikusan működik, ezt a tudatalattink kiválóan működteti. Most ahogy itt ülök, a testem működik, nem én működtetem.  Kering a vérem, a májam méregtelenít, a vesém dolgozik, emésztek, stb. nyugalomban vagyok, a testem teszi a dolgát, úgy, és abban a sorrendben, ami számára a legmegfelelőbb. De, ha most ebben a pillanatban engem egy komoly stressz ér, akkor ez megváltozik, mert úgy vagyunk programozva, hogy a fizikai túlélés a legfontosabb. Akkor elindul egy program, amit úgy hívunk, hogy üss vagy fuss. Ezt a programot ősidők óta futtatjuk.

               Mi történik ilyenkor a testben: szinte egy időben a légzésünk megváltozik, amivel már meg is változott a polarizáció, szívverésük felgyorsul, vérnyomásunk megemelkedik, mellékvese stressz hormont, azaz adrenalint termel, azonnal megemelkedik a vércukorszintünk, hogy legyen energia az ütéshez, vagy a futáshoz, szóval a testünk készenlétbe helyezi magát a túlélésünk érdekében. Az összes rendelkezésre álló energia ide áramlik, és bizony a legtöbb esetben a tudatos gondolkodásra már nem jut.  Ismeritek a mondást: fej vesztve rohant el, ami nem arról szól, hogy a fejét veszítette el, hanem a tudatosságát. De a legtöbb esetben ezek a plusz energiák a testben maradnak, a stressz hormonok is akár évtizedekig, mert sem nem ütünk, sem nem futunk.

               Ám, itt jön a „szépsége” a dolognak, hogy az életem során bármikor, amikor ilyen történt velem, a tudatalattim ezt bizony jól megjegyezte, és ha a jelenben akárcsak közel hasonló dolog is történik, elküldi a riasztást, hogy figyelj életveszély, és újra indítja, az egész üss vagy fuss projektet. Ezt tudatosan nem tudom befolyásolni, ugyanúgy ahogy a testem működését sem, ami ugye itt ül, és működik. (kivétel, ha egy nagyon magas tudatosságú jógi vagyok, de nem vagyok) Tehát ezek a programok bizony el fognak indulni, és futnak egészen addig, amíg ezzel nem csinálok mégis valamit.  Addig bizony torlódnak ezek az energiák, amik a testben úgy jelentkezhetnek, hogy például izomgörcsként, vagy egy fájdalomként (mondjuk fejfájás) és egyéb más betegségnek nevezett tünetként. De ha még fizikailag nem is jelenik meg, megjelenhet érzelmileg, és bizony nagyon kellemetlen perceket, vagy időszakokat jelenthet az életünkben. És megint a „fejvesztés” állapotába kerülünk, azaz nem leszünk képes tudatos döntésekre, hanem a tudatalatti üss vagy fuss programja fog futni. Ez aztán számtalan konfliktushoz vezethet, mondjuk az emberi kapcsolataimban.

               Tehát a feladat az, hogy megkeressük azt a múltbéli eseményt, ami miatt még mindig a testünkben keringenek ezek a stressz hormonok és tüneteket okoznak, oldjuk ezeket a blokkokat, mintegy kisütjük ezeket a beragadt energiákat, és a tudatalatti kényszeréből, átléphetünk a tudatos valóságunkba, ami azt jelenti, hogy visszakapjuk a választás szabadságát.

Várom a TE kérdésedet……

Csengeri Zsuzsa,

Kineziológus oktató, Access Bars Facilitátor

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, örülnék, ha megosztanád J

Telefonon jelentkezik be a kliens, időpontot kér. Kérdésemre elmondja, hogy csak este 6-ra tudna ideérni. Nézem a naptáram, mondom, hogy így csak kéthét múlva lesz szabad időpont. Nagyot sóhajt, az nagyon soká lenne, mondja, mert nagy a baj, nem tud várni egy napot sem. Finoman kérdezgetem, mi az, ami egy napot sem nem várhat tovább. Kiderül, hogy már tűrhetetlenek a tünetei.

- Mióta vannak tünetei? – kérdezem.

- 4 éve - válaszolja, és hozzá teszi: - Szeretném tudni, mi a garancia arra, hogyha elmegyek Önhöz, és megcsinálja rajtam ezt az izét, akkor elmúlnak a tüneteim?

Na, erre azért picit kiegyenesedik a hajam, de természetesen türelmesen elmondom, amit erről az „izéről” lehet tudni, és azt is, hogy én semmilyen garanciát nem fogok, és nem is tudok adni.

- És miért nem? – kérdezi felháborodottan.

Jó, döntöm el, és belekezdek.

- Ön, Asszonyom, évek óta rongálja a testét, nem figyel oda magára, nem figyel a teste jelzéseire, nem iszik eleget. Ha, fáradt, lehajt egy kávét, vagy kettőt, és űzi a testét tovább, emiatt aztán éjszaka nem tud aludni. Már évek óta érzi, hogy ezen változtatni kellene, de nincs rá ideje, mondja hárítva, inkább néha megjutalmazza magát egy-egy, néha több süteménnyel, vagy egy pár pohár borral. És eljön az idő, hogy már ez nem elég. Egyre fáradtabb és idegesebb. Sport? A vicc kategóriába tartozik. Elfojtja az érzéseit, egyre rosszabbul kezeli a konfliktusait. Persze, mindezekért valaki más a hibás. A családja egyre nehezebben tolerálja. Orvosnál is járt már, kapott gyógyszert erre-arra. Nem használ, meséli csalódottan. 4 éve küzd már ezzel, sőt, biztos vagyok benne, hogy már régebbiek a tünetek, csak még nem voltak ilyen erősek, minek is figyelt volna rá? Az egyik ismerősétől aztán azt hallja, hogy van lehetőség alternatív terápiára. Ha elmegy egy terapeutához, ő majd megoldja. Kap is egy telefonszámot, és ismeretlenül felhívja. Nem nagyon tudja mivel is foglalkozik.  Tőlem azt kéri, hogy most azonnal csináljak az Ön bajával valamit. Szkeptikus, és garanciát kér?

Én adjak Önnek garanciát? Nem, nem tudok garanciát adni! Én nem tudok az Ön bajával csinálni semmit. Azzal csak Ön tud!

Egyet viszont tudok. Végigviszem egy rendszeren, amit évekig tanultam, sok éve gyakorlom, és tanítom is. Ezáltal a rendszer által megláthatja azokat a blokkokat, beíródásokat, amik régóta elnyomva, elhallgatva ott lapulnak mélyen a sejtjeiben. Szembenézve ezekkel, és leoldva róla a sok év alatt felhalmozódott stresszt, képessé válhat újra dönteni. Dönteni arról, hogy mit is szeretne kezdeni a testével, az elméjével, és a lelkével. A rendszer felébreszti a szervezete öngyógyító mechanizmusát, elindul egy energia áramlás, egy energetikai kiegyenlítődés. Én ennyit tudok tenni. Innen már Önnek kell továbbvinni a folyamatot. Bizony ezzel lesz dolog. Nem nekem. Önnek! Ez bizony változással, változtatással jár. Az is lehet, hogy fájdalmakkal. Én nem lehetek jobban Ön helyett!

Garancia helyett még valamit tudok adni. HITET! Hogy újra tudjon hinni abban, hogy a változás lehetséges. Hinni abban, hogy az a normális, hogy jól van, hogy a szervezet öngyógyító folyamatai csodákra képesek. Hogy Ön, és mindenki más, a lehető legjobbat érdemli, hogy Önre és mindenki másra, szüksége van a világnak! Az ebben való hit a legnagyobb garancia. Az Ön életére Ön a garancia, és senki más! Szél lehetek az Ön szárnyai alatt, de repülni Önnek kell!!

A hölgy elfogadta az általam ajánlott időpontot, és közölte, hogy máris jobban van J

Amennyiben úgy érzed, szüksége lenne másnak is arra, hogy ezeket a sorokat elolvassa, megköszönöm, ha megosztod.

Lehet, hogy meghökkentő a cím, pláne az első része. Hiszen azt tanultuk, hogy irigynek lenni csúnya dolog. A hét fő bűn egyike.  Így aztán amennyiben mégis megjelenik ez az érzés, nem veszünk róla tudomást, vagy jól elnyomjuk, tehát akkor bizonyára nincs is.

Szóval, irigységet érezni rossz. Persze egy érzés olyan amilyen, mi döntjük el róla, hogy az az adott szituációban számunkra most „jó” vagy „rossz”. Azt gondolom, hogy önmagában egyik érzés sem jó vagy rossz. Inkább arról van szó, hogy ezt vagy azt érezve közelebb kerülünk a kitűzött célunkhoz, vagy éppen távolodunk tőle. Nincs ez másképp az irigység érzésével sem. A kérdés csak az, hogyan távolíthat a célomtól, vagy általa hogyan közelíthetek a célomhoz? Hogyan tudnám az irigység érzését a javamra, hovatovább, a mások javára fordítani? Sajnos, a legtöbb esetben az első változat valósul meg. Az irigység eltávolít a célomtól. Miért?

Az sikeres embert nézve és irigységet érezve a következő kérdések jelennek meg a (legtöbb esetben, a bal agyféltekémben), hogy:

-  Neki miért van, nekem miért nincs?

-  Neki miért jut, nekem miért nem?

-  Neki miért lehet, nekem miért nem?

-  Ő miért tudja, én miért nem?

-  Ő miért olyan, én miért nem?

A titok a magunknak adott válaszban rejlik. Hogy ezekre a kérdésekre mi, milyen válaszokat adunk.

- Könnyű neki, mert: örökölt, lopott, vagy legalább is jókor volt jó helyen

- Könnyű neki, mert: közel állt a „húsosfazékhoz”, pofátlan a végtelenségig, vagy minimum korrupt

- Könnyű neki, mert: kijátszik minden törvényt, sumákol, és dörgölődzik

- Könnyű neki, mert: volt lehetősége egyetemre járni, külföldön nyelvet tanulni, ki tudja miből

- Könnyű neki, mert: van ideje konditerembe járni, meg egyébként is szerencséje van a genetikájával.

És innentől kezdve kerülöm is a társaságát, nekem az ilyen ember ne magyarázzon. Sőt, a háta mögött megjegyzéseket teszek rá, nem azért mondom, de kezdetű mondatokkal. Ha valaki éppen dicsérni kezdené az illetőt, legyintek rá, vagy ironikus megjegyzést teszek. Jó szándékú megnyilvánulásait szándékosan félre magyarázom. Mi fog ebből következni? Az, hogy nekem tényleg soha nem lesz, nem jut, nem lehet, nem fogom tudni, és főleg nem leszek olyan. Miért? Mert az irigység negatív, távolító energiáit gyűjtöttem magam köré. Ebben a hiányérzetben élek, e körül forognak a gondolataim, tehát a továbbiakban is ezt teremtem!

Vagy sürgősen változtatok! Hogyan?

Úgy, hogy a gondolataimat a bőség érzetére fókuszálom. A fejembe vésem, arra fókuszálok, hogy nekem is lehet! Hogy nekem is jár, én is tudhatom, és én is lehetek olyan. De azt is tudom, hogy a kiváló hegedűművésznő ma is, (mint az elmúlt 30 évben) naponta 6 órát gyakorol. A kiváló úszónő hibátlan testét sem a „szél fújta össze”, hanem 6 éves kora óta, minden reggel, iskola előtt fél hat az uszodában találta. A két diplomás, 5 nyelven beszélő kolléganő végig tanulta 3 gyermeke mellett a GYES-t. Mert, hogy akkor volt rá ideje, mondja Ő.

Tehát ha irigységet érzünk, rendben van. Mert, hogy érzünk az biztos. De, ne azt a változatát válasszuk, hogy ha nekünk nincs, akkor neki se legyen, hanem inkább azt, hogy hogyan lehet nekünk is? Mit tanulhatunk a sikeres embertől? Mit csinált másképp, mint mi? Hol téveszthettünk irányt? Lehet, hogy nekünk nincs kitartásunk. De könyörgöm, arról ki tehet? Az, akinek van? Mit álcázok irigységgel? Hogy tehetetlen, cselekvőképtelen, döntésképtelen vagyok? Ezekért a viselkedési formákért mi vagyunk a felelősek, tenni is csak mi tudunk ellene. Vegyük észre, hogy milyen belső tulajdonságainkon kellene változtatni, mit kellene erősíteni ahhoz, hogy nekünk is meg legyen az, amit szeretnénk. Ha nem tudjuk ezeket a változásokat egyedül elérni, kérjünk segítséget. Mert a változás, változtatás igenis lehetséges.

Hogy ránk is végre irigy legyen valaki! De, mint a példákból kiderült, az irigységért bizony keményen meg kell dolgozni J. Akikor már tudni fogom, hogy a negatívan irigy embernek segítségre van szüksége. Példámmal segíthetek neki, és általa másoknak is. Így tehetünk egy „negatív” érzést pozitív cselekedetté.

Szívesen veszem az észrevételeidet.

Amennyiben hasznosnak találtad a leírtakat, megköszönöm, ha megosztod másokkal is.